Kiss András

1953-ban született Miskolcon. Meghatározó volt életében György Antal festőművész és Nemeskéri Erzsébet tanárnő, akik Szerencsen felfigyeltek tehetségére és útnak indították.

Budapesten a József Attila Gimnázium rajz tagozatán érettségizett. Középiskolás korától részt vett a tokaji művésztelepen, ahol Bánszky Pál, Tamás Ervin segítették előrehaladását. Tagja volt a Klimó Károly és Xantus Gyula vezette budapesti művészeti köröknek. Készített díszleteket az iskola opera előadásaihoz.

Tanulmányait Egerben folytatta, ahol Katona Zoltán, Seres János, Blaskó János, Nagy Ernő festőművészek irányították. Ebben az időszakban folyamatosan szerepeltek munkái kiállításokon.( Miskolc NME, Kalocsa, Verpelét, Tokaj) A főiskola elvégzése után Nógrád megyébe került, ott salgótarjáni, bánki, pásztói kiállításokon rendszeresen szerepelt. Ebben az időszakban fontos és meghatározó volt számára a Képzőművészeti Egyetem kétéves továbbképzésén Balogh Jenő festőművész.

A 80-as évektől közel húsz évet töltött Szerencsen. Azóta aktív tagja a Zempléni Rajztanárok Alkotókörének (Sárospatak). Folyamatosan szerepelt egyéni és csoportos kiállításokon az ország számos pontján a sárospataki művelődési ház segítségével (Csorna, Szerencs, Tokaj, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Budapest, Jászberény, Debrecen, Kassa, Miskolc, Erdőbénye, Kazincbarcika. Részt vesz a Zempléni Nyári Tárlatokon és a Miskolci Téli Tárlat kiállításain. 2000-től Nagybörzsönyben él és dolgozik, tanít a környék iskoláiban. Együtt fest a K-Art csoporttal. Kassa, Tavasz Váró Miskolc, Margitai Művészeti kör, Nyárutó Nagybörzsöny Kör tagjaival. A V4-ek keretében nemzetközi alkotó telepekre hívják. Lengyelország, Szlovákia számos településén megtalálhatók képei (Kassa, Sanok, Ivonic Zdroj, Drianovec, Alsó-répási, Jasov, Ruskov, Vysné- Ruzbachy, Rejdova).

,,Képein a látvány teljes összességében jelenik meg, sajátosan fogalmazza újra a mások számára is egyértelmű valóságot. Férfias határozottsággal értelmezi a világ, a táj szépségét és líraiságát".

                                                                                                         Goda Gertrúd művészettörténész