A művésztelep zárókiállítása az Angyalok és Csavargók Hétvégéje Fesztivál keretein belül nyitotta meg kapuit. A 2017-es esztendőben immár második alkalommal került megrendezésre a művésztelep. 

Hiánypótló rendezvényről van szó, hiszen folyamatos érdeklődés volt művészek és a nagyközönség részéről egyaránt egy ilyen jellegű rendezvényre. A művésztelepek alkotóit minden esetben inspirálja a környezet. Mi sem természetesebb hát, hogy csodálatos, gondozott városunk is megihleti az idelátogató festőket. Így számos olyan alkotás születhet, melyeknek témája Hévíz városa, s a szűkebb régió. További eredménye az alkotótelepnek, hogy a Muzeális Gyűjtemény képzőművészeti gyűjteménye is évről-évre értékes, izgalmas műalkotásokkal gyarapodik.

A művésztelep egyik legfontosabb célja, hogy az alkotót és a befogadót közelebb hozza egymáshoz. Ezért is választottuk egyik alkotási helyszínül a Festetics teret, mely inspiráló környezet a művészeknek a csodálatos virágokkal, hatalmas árnyat adó fákkal. Ugyanakkor az erre járók bepillanthattak az alkotás folyamatába, elbeszélgethettek a művészekkel. A nagyközönség számára a művésztelep első hetében rendezett, rögtönzött tárlatot követően, közös alkotásra is lehetőség nyílt, egy worshop keretein belül.